2014. szeptember 10., szerda

Bende Kornélia, azaz Nelli is részt vesz a Köszi Kávé reggelin

Bende Kornélia, a Dúdolda ZeneÓvoda foglalkozások vezetőjére az Angyalkuckó eddig valamennyi akció során számíthatott. A Köszi Kávé reggelin is ott lesz és támogat bennünket egy rendhagyó Dúdoldával, amelynek a teljes bevétele a Dóri Házé lesz.

"A Köszikávé nap egy fantasztikus ötlet, hiszen a közösségi élményt összeköti a segítségnyújtással. A Dóri Házban viszonozhatatlan munka folyik, így örömmel veszek részt minden olyan kezdeményezésben, ami közvetlenül vagy közvetve segítik az ott dolgozók, élők mindennapjait."



Köszönjük!

Köszi Kávé - Reggelizz velünk a jótékonyság jegyében



Talán hallottatok már az Országos Köszikávé Napról. Ez egy jótékonysági kezdeményezés, ami lehetőséget ad arra, hogy aznapi kávéddal és sütiddel Magyarország első gyermekhospice házát, a pécsi Dóri Házat támogasd.

Ebben az évben az Angyalkuckó csapata is csatakozik az akcióhoz!

A helyszín és az időpont már biztos, csak a finomabbnál finomabb sütik lesznek meglepetések! 

Szeptember 26.-án a Cellárium udvarában várunk Benneteket egy finom és jótékony reggelire.

Most is érdemes lesz családosan érkezni, 9:30-tól Dúdolda Zeneóvoda várja a legkisebbeket, a napi bevétel pedig szintén a Dóri Házat támogatja.

Ugye eljöttök?!

További részletek hamarosan, addig is szervezzétek be az egész családot egy közös reggelire! 

2014. május 28., szerda

Köszönetnyilvánítás a Kertészkedésben résztvevőknek




Szeretnék köszönetet mondani annak a meréknyi embernek, akivel szombaton közösen megszépítettük az Édesanyák úti Szülészeti Klinika udvarát. Maréknyi, mert az igazság az, hogy 20-25 főnél ténylegesen nem voltunk többen, akik valóban részt tudtak vennia  munkában. Apukából volt a legnagyobb hiány, amit az ásásnál, talicskázásnál és a többi nehezebb fizikai munkáknál éreztünk. Így külön köszönöm annak a pár férfiembernek a kitartó és kemény munkáját, akik három ember helyett dolgoztak aznap.
Köszönöm a Szent Margit Általános Iskola 1/C osztályának és szüleiknek, hogy ismét támogattak bennünket, munka közben, ha elveszítettük a lendületet, elég volt csak rá nézni a gyerekekre, akik műanyag pohárral hordták a vizet a palántákra, felnőtteket megszégyenítő kitartással ástak, és segítettek mindenben, amire csak megkértük őket. Köszönöm a tanítónénijüknek, Kerekes Petrának, hogy megszervezte és lehetővé tette, hogy segítsenek nekünk.
Köszönöm Propszt Varga Alíznak és családjának, a húgomnak, Szili Emesének és a hozzá csatlakozó két egyetemista társának hogy lefestették az összes padot és kukát.
Köszönöm Drexler Zsófiának és családjának a padokat és asztalokat, az egész napi kitartó munkát, hogy akkor se mentek el, amikor már mindenki más elment, és ott maradtak az utolsó simításokig.
Köszönöm Petrich Anettnek, Manolónak és Massimónak, akik homokozó lapáttal, ásványvízzel, almával és már nem is emlékszem, hogy még mi mindennel felpakolva érkeztek reggel és segítettek nekünk lelkesen. 
Köszönöm Schützenhoferné Pap Juditnak és kisfiának Vincének, hogy ketten elültették az összes egynyári növényt.
Köszönöm Szabó-Schönecker Zsuzsannának és férjének, hogy Dunaföldvárról eljöttek segíteni a kertszépítésbe, magukkal hozva a saját és az ottani kismamák által felajánlott növényeket.
Köszönöm Notheisz-Garamvölgyi Adélnak és férjének, Péternek, aki az egyik apuka volt a kevés között, akik aznap segítettek nekünk és tényleg mindig odament ásni, földet hordani, ahol a leginkábbb szükség volt rá.
Köszönöm Rinfel Jánosnak, a PTE EHÖK elnökének, hogy 165 tő virággal támogatta a Kertszépítést és, hogy aznap személyesen is eljött segíteni a kertészkedésben.
Köszönöm Szabó Gábornak és Makay Eszternek, hogy a Főnix Pizzéria aznap reggel odaszállított egy zsugor ásványvizet, ami nagyon jól fogyott a munka során, valamint a felajánlott 50 tő levendulát.
Köszönöm a Tettye étteremnek, a Metrónak az alapanyagokat, a Tettye Forrásháznak az ivóvizet és az öntözést.
Köszönjük a Plantheon Kertészetnek, hogy segítettek a virággyűjtés lebonyolításában és, hogy kedvezményes áron vásárolhattak tőlük a virágot felajánlók levendulát és rózsát. Köszönöma  Hentz és Kéreg Kertészetnek a felajánlott virágokat, A PTE Botanikus Kertnek a növényeket, valamint az összes többi viragot felajánlónak hálával tartozunk, hogy ilyen, várakozáson felüli mennyiségű virág összejött.
Köszönöm a Biokom Kft.-nek a kertészkedéshez biztosított zöld komposztot és a Dráva-Kavics Beton Kft által adott fehér köveket. 
Köszönöm Bende Kornéliának, hogy ismét támogatott minket, nem csak Dúdoldázott nekünk, hanem kisfiával, Domossal aktívan részt vettek a kertészkedésben.
Köszönöm a Klinika vezetőségének, hogy vevők voltak az ötletünkre és a kezdetektől fogva támogattak minket, a nővéreknek, elsősorban Csanádi Erikának és a kolléganőinek az egész napos segítséget és koordinációt a munkához, Richter Gábornak a szakmai koordinációt és a virágok odaszállítását.
Köszönöm a szüleimnek, hogy a kislányomnak Rebekának egy csodálatos napot szereztek, így én nyugodt szívvel kertészkedhettem, amíg Ő velük volt.
Köszönöm apukámnak, hogy délután becsatlakozott hozzánk és egyedül felásott és beültetett egy ágyást, és lelkesített bennünket, akkor amikor már tényleg nagyon fáradtak voltunk és nagyon befejeztük volna…
Köszönöm a férjemnek, aki lehetővé tette, hogy a Kertszépítést megszervezzem, hogy időm legyen vele foglalkozni.
Köszönöm a segítségét minden olyan résztvevőnek akit név szerint nem említek meg, mert vagy nem volt mód arra, hogy személyesen megismerkedjünk, vagy egyszerűen  (nem túl jó memóriabeli képességeim miatt) kimaradt a felsorolásból.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani az Angyalkuckó csapatának, hogy aznap ott voltatok, segítettetek, és hogy az egész akció megszervezésében és lebonyolításában részt vettetek! - Nélkületek nem jöhetett volna létre ez a nap.

Bódis-Szili Réka

Angyalkuckó főszervező


2014. május 15., csütörtök

Elhalasztjuk a Kertszépítést jövő szombatra!

Kedves Emberek!

Ki gondolta volna, hogy május közepén szakadni fog az eső és alig 8 fok körüli hőmérséklet lesz? Mi azon aggódtunk, nehogy túl meleg legyen a kertészkedéshez... Az időjárási viszonyokra tekintettel kénytelenek voltunk meghozni a döntést és a Kertszépítő Pikniket egy héttel elhalasztani, így május 24-én, szombaton kerül rá sor. Az eső megállás nélkül esik, a klinika udvara úszik a sárban, ha holnaptól nem esne egyáltalán akkor sem száradna ki, még vasárnapra sem. Nagyon sajnáljuk, mert mi is vártuk már a napját, de nincs mit tenni, el kell fogadnunk az időjárás diktálta feltételeket. Reméljük, hogy jövő héten szombaton is számíthatunk Rátok, addig is lehet még virágot "küldeni", várjuk a  felajánlásokat! Szeretnénk az eseményre feljelentkezett embereket megkérni, hogy, aki jövő héten szombaton nem tud részt venni, azt jelezze és jelentkezzen le. Köszönjük!

Szép hétvégét kívánunk Mindenkinek!


Angyalkuckó csapata


2014. május 14., szerda

Gyűlnek a felajánlások, egyre több a támogatónk...

Kedves Emberek!

Úgy néz ki, hogy az utolsó héten nagyon sokan a kezdeményezésünk mögé álltak, csak a mai napon eddig 3 felajánlásról van tudomásunk. A Plantheon Kertészet szerint ma reggelig magánszemélyektől 110 tő virágra érkezett be utalás. Nagyon-nagyon szépen köszönjük, ez azt jelenti, hogy a PTE EHÖK támogatásával együtt 270 tő virág már biztosan lesz, amihez még hozzájön a Hentz&Kéregtől 15 rózsa és 60 egynyári növény,  egy kis almafa és öt cserje, valamint a Plantheon Kertészettől egy Kőrisfa. Azóta már többen jelezték, hogy a mai nap folyamán utaltak a kertészetnek, egy 50 ezer forintos felajánlás is érkezett többek között.

A kerti padokat már száraz helyre vitték a Klinikán, hogy szombaton le tudjuk őket festeni, és a Klinika egy dolgozója révén egy lelkes csapat már tereprendezésbe kezdett, hogy nekünk könnyebb dolgunk legyen szombaton.

Már csak a jó időért imádkozunk!


Köszönjük még egyszer a lelkes közreműködést és segítséget!

Szép, otthonülős, bekuckózós délutánt és estét kívánunk Mindenkinek!



Angyalkuckó csapata




2014. május 13., kedd

Visszaszámlálás indul...

Már csak öt nap. Nagyon várjuk és nagyon izgulunk is... Lesz-e elég virág? Elég ember, hogy elültesse? Lesz-e olyan idő, hogy kertészkedni tudunk... ?

Még lehet utalni a 1173100120090168 számlaszámra, 600 Ft/ tő, péntekig, az utolsó pillanatig várjuk a  felajánlásokat, péntek délután hozzuk el a kertészetből a  virágokat, az addig beérlezett felajánlásokat még fogadjuk. Aki utalással szeretne hozzájárulni, azt megkérjük, hogy ne felejtese el megadni a számlázási adatait és a megjegyzésbe írja be, hogy "Angyalkuckó Kertszépítés".

Program:

Helyszín: Édesanyák Úti Szülészeti Klinika udvara

Délelőtt 10-től kezdünk, akkorra várjuk a kertészkedni segítőket.
Dél és egy óra között ebéd
Délután négy órakor Dúdolda - a gyerekeket és a kertészkedésben részt venni nem tudó szülőket, nagyszülőket ettől az időponttól várjuk, napközben elsősorban a kertészkedésben segítő családokat, résztvevőket várjuk!

ESŐNAP: Május 18 Vasárnap

Kérünk mindenkit, hogy hozzon magával egy tál sütit, pogácsát, üdítőt, bármit, amivel a piknikhez hozzájárul! Bármilyen virágot szívesen fogadunk aznap, egynyári növényeket, kis fákat, bokrokat. Ha valaki nagyobb mennyiségben hozna, azt megkérjük jelezze előre a csapatunk felé.
Köszönjük szépen!

Az eddig összegyűlt virágfelajánlások:

-165 tő virág PTE Hallgatói Önkrmányzat
-Hentz&Kéreg Kertészet:
Egy virágzó díszalmafa
5 cserje
15 tő rózsa
60 egynyári növény a beton virágtartókba
-50 tő virág a Főnix Pizzériától
- 10 tő virág a Pécsi Úszóiskolától
-12 tő Simor Hajnalka és családjától
- 10 tő Szöllősi Eszter és családjától
-10 tő tő Drexler Zsófia és családjától

Ezenkívül érkezik még egy nagy csapat jogi egyetemista, akik festeni fogják az udvarban lévő padokat, lámpaoszlopokat.

Sok szeretettel várunk mindenkit!











2014. április 22., kedd

Egy újabb nagylelkű felajánlás...

A minap a Hentz és Kéreg Díszfaiskola és Kertészetben jártam, ahol Kéreg Melinda, a kertészet vezetője nagyon nagy lelkű felajánlást tett és biztosított bennünket a támogatásáról. Szerencsére szemerkélt az eső, senki nem volt a kertészetben, így volt alkalmunk egy nagyot sétálni és személyesen megtekinteni és kiválasztani a virágokat, növényeket, amelyeket a kertészkedéshez kapunk majd.Azért írok erről külön és emelem ki, mert azon kívül, hogy sok virágot adnak a kertészkedéshez, szívmelengetően kedves és készséges volt, ami őszintén megmondom, nagyon jól esett és a legjobbkor jött - mert néha már-már hajlamos vagyok elkeseredni és negatívan gondolkozni, hogy lesz e itt egyáltalán elég virág és van-e értelme az egésznek... Nehéz ügy ez, minél inkább benne vagyunk, minél több emberrel kerülök kapcsolatba, beszélgetek másokkal, tapasztalatokat, véleményeket gyűjtök a klinikáról, annál inkább szembesülök azzal, hogy bizony nem mindenki osztja a lelkesedésünket és érzi úgy, hogy ez jó, hogy erre szükség van, hogy ez valamit érni fog. Megértem és elfogadom, ha valaki így látja, különösen azért, mert egyéni szinten mindig valami olyan áll a hátterében, ami érthetővé teszi a negatív hozzáállást. Mégis, remélem, hogy jó lesz, hogy van értelme a munkánknak, hogy valamit mégiscsak elindít majd. Ha meg nem akkor is lesz legalább néhány szép virág az udvaron. Az pedig biztosan nem árthat. Senkinek.